"Pokolian nehéz évadunk volt. Az első. Volt hat bemutatónk, lettek nézőink, követőink. Elindultunk. És pontosan tudom, hogy a második évad legalább ilyen nehéz lesz. Mert, hogy Brecht Bicska Maxiját idézzem: „Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben!” Mennyivel könnyebb tönkretenni, vagy éppenséggel bezárni egy színházat, mint létrehozni, felépíteni."

De nézzük, hogyan kezdődött mindez. Nyúljunk vissza a kezdetekhez. A nagyon kezdetekhez...

A '80-as évek végén Magyarország legfiatalabb színházvezetőjeként neveztek ki a legnagyobb vidéki színház, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezőjének. Bár már 5 éve voltam ott beosztott rendező, minden okom megvolt rá, hogy szívem „a testem alsóbb részébe hanyatljon” (némi torzítással Petőfitől). El is mentem Zsámbékihez (osztályfőnököm volt a Főiskolán) aki, ahogy beléptem az ajtón, kajánul rám vigyorgott: Be vagy sz@rva,mi?! Mi tagadás…

Hat tagozat, mindegyik élén apám korabeli, állami kitüntetésekkel agyondekorált tagozatvezető. Eck Imre, Tóth Sándor, Breitner Tamás, Koós Lajos – csodálatos névsor, csodálatos emberek, rengeteget köszönhetek nekik. Ők némi fenntartással, karba tett kézzel várták, mihez kezdek azzal az Augiász istállójával, ami ott egy év alatt művészeti vezető hiányában kialakult.

Nekiláttam. Hamarosan rájöttem, hogy nem is olyan borzasztó amit vállaltam. Nagyszerű munkatársaim voltak, tapasztalt, komoly szakmai tudású részlegvezetők. A nagyszerű művészeti állomány mellett műszakiak, jogászok, közgazdászok, pénzügyi, szervezési (ma úgy mondanánk marketing) szakemberek. Mindenkit sikerült megnyernem a rendcsináláshoz, hamar felfogták, hogy így mindannyian eredményesebben tudunk majd dolgozni. Fél év alatt megcsináltuk.

Ezt nem én, hanem az utódom állította, pedig vele nem különösebben kedveltük egymást. Puccsal helyezte oda a város akkori vezetője bosszúból, mert az ő jelöltjét, aki egy hozzánemértő hivatalnok volt, nem engedtem igazgatónak kinevezni. Miután azonnal felmondtam – jóval a mandátumom lejárta előtt – volt benne annyi becsület, hogy elmondja: egy minden vonatkozásban jól felépített, jól működő színházat vett át.

Az ezt követő csaknem harminc évben folyamatosan vezettem színházat, színiiskolát, filmes és televíziós vállalkozásokat. Ezek egy részét én alapítottam, magam találtam ki, így nem tűnt megoldhatatlan feladatnak, amikor felkértek, hogy az újonnan létrehozott Tesla Kulturális Központban teremtsek színházat. Imponált az ajánlat: saját színház, kis társulat, ráadásul jórészt azokra a volt vagy jelenlegi növendékeimre építve, akik a több mint húsz éve működő színiiskolámban nőttek / nőnek fel. Támogatást ígértek, tervezésre alkalmas anyagi hátteret. Nagyon hamar kiderült, hogy akárcsak megbízóim (a Tesla Kulturális Központ fiatal vállalkozói csoportja), én is messze túlbecsültem a lehetőségeimet. Egy ilyen vállalkozás beindítása rengeteg befektetést igényelt, érthető módon a színházra már nem jutott pénz. Megkaptam a termet (és még nagyon sok dologi juttatást), de anyagi támogatást nem. Mindent nekem kellett előteremteni.

Két évbe tellett, amíg megtaláltam (nem egyedül, ebben is segítettek) azt a megoldást, azt a jogi-gazdasági formát, amivel végre elindulhatott a színház. Ekkor derült ki, hogy bizony a saját adottságaimat is jóval túlértékeltem. Miután szinte minden pénz híján voltunk, nem tudtam részlegvezető, szakértő munkatársakat szerződtetni. Így hiába volt meg a sokéves (színház)vezetői tapasztalatom. Én mindenütt komoly stábokkal dolgoztam együtt, itt pedig, miközben nem vagyok jogász, közgazdász, műszaki, pénzügyi vagy könyvelési szakember, minden szakmai döntés, megoldás egyedül az én felelősségem lett. Naponta kellett új és új dolgokat megtanulnom.

Szerencsére mégse maradtam egyedül. Ez a fiatal társulat, akiknek szinte semmilyen színházi tapasztalata nem volt, akiknek még minden feladat véresen komoly szakmai kihívás, egyszer csak érett felnőttekként felsorakozott mögém. Nagyon sok terhet levettek rólam. Ingyen, elkötelezettségből. Lett műszaki, belső szervezeti, marketing, PR részlegünk akik napi szinten működtetik a színházat. Csatlakoztak hozzánk nagy tapasztalatú, kiváló színészek. Vannak komoly szakember-barátaink, támogatóink, drukkereink és szimpatizánsaink. Az önkormányzat is segít. Csak megköszönni tudom mindenkinek.

Pokolian nehéz évadunk volt. Az első. Volt hat bemutatónk, lettek nézőink, követőink. Elindultunk. És pontosan tudom, hogy a második évad legalább ilyen nehéz lesz. Mert, hogy Brecht Bicska Maxiját idézzem: „Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben!” Mennyivel könnyebb tönkretenni, vagy éppenséggel bezárni egy színházat, mint létrehozni, felépíteni.

Vas-Zoltán Iván (VZI)