Gyerekkorom óta vonz a színház világa. A „színtér”, amely „játéktér” is egyben, egy olyan környezet, amely sehol máshol nem adatik meg az ember életében. Nagyon kedvelem azt a fajta műhelymunkát, amelynek keretében a kreatív gondolkodás időnként megsokszorozódik, és végeredményben egy közös alkotói folyamat jön létre. A Rátkai Márton Színházi Műhelyhez 6 évvel ezelőtt csatlakoztam, ahol ilyen jellegű kísérletezéseket tapasztaltam és tapasztalok a mai napig. A megfelelő műhelymunka csakis megfelelő csapatszellemben tud működni.

Ez a közeg ezt próbálja képviselni, és alapvetően én is ebben hiszek.

Számomra az egyik legérdekesebb folyamat Elfriede Jelinek – Rohonc, avagy az öldöklő angyal című művének létrehozása volt. Már önmagában az olvasópróbát sem lehetett hagyományosnak tekinteni, hiszen több mint két héten keresztül elemeztük a rendkívül összetettnek mondható szöveget. A folyamat elsőszámú nehézsége valóban a nyelvezet megértése, megfejtése volt, mert sok esetben egy-egy mondat többféle jelentéstartalommal is bírt. A meglehetősen intenzív – nagyjából két hónapon át tartó – próbafolyamat során esetenként a közös gondolkodás és kreativitás hozott létre vagy lendített előrébb egy jelenetet, miközben megéreztük az egymásra utaltság szükségességét, és megnőtt az egymás iránti bizalom is. 

Az elsősorban középiskolásoknak szánt beavató színházi előadások szintén hasonló metódus alapján jöttek létre: a művek feltérképezésén és az alapvető szándékok megfejtésén túlmenően nagyon lényeges volt egy sajátos, közös játék-nyelvezet kialakítása. Ezek a találmányok aztán a próbák során alkalmanként jó néhány humoros helyzetet hoztak létre, amiken nemcsak jókat nevettünk, de sokat segítettek az előadás végső formájának kialakításában is. Nem beszélve arról, hogy Shakespeare vagy Moliere-művekkel foglalkozni egy fiatal társulat számára igazi színházi ünnepet jelent.

Minden egyes szerep egy-egy új kihívás egy színész életében, amennyiben kellő eltökéltséggel áll hozzá. Számomra a következő évadban a legnagyobb próbatétel Arthur Miller Salemi boszorkányok című drámájában Proctorné karakterének megformálása. A darab súlyos társadalmi és perszonális problémái (amelyek égetően aktuálisak és élők itt, a mai Magyarországon) estéről estére új kihívásokkal állítanak szembe. A hitelesség minden alkalommal megköveteli a pokolra szállást. Amit megtaláltam tegnap, az a következő előadáson már nem automatikusan érvényes. Csakis újabb és újabb motivációkkal tudom élővé tenni Proctorné fájdalmát, szenvedését, felemelkedését.

Összességében azt gondolom, hogy az elszánt kísérletezés, a folyamatos megújulásra való törekvés élénkítő erővel hat egy társulatra, és ha kellően egymásra hangolódunk, akkor az olyan lehet, akár egy meggyőző erővel felhangzó szimfónia. ☺

Lakatos Gabriella írása